Alakformálásra hangolva

Legyen szó a nőkről, vagy akár a férfiakról, ki ne szeretett volna már jobban definiált izmokat, kisebb súlyt, vagy egyszerűen csak jobb és fittebb közérzetet. Az egészséges életmód és formás alak a 21. sz. szépségideáljának szerves része és ma már a tudomány is bizonyítja, hogy alapvető fontosságú egy sikeres életpálya bejárásához. Arról nem is beszélve, hogy nagyban hozzájárul a szervezet élettartamának megnöveléséhez.

A zsírpárna-mentes élethez azonban rögös út vezet, melyen végigmenni csak kellő akaraterővel és odafigyeléssel lehet. Ha fogyókúrával, alakformálással foglalkozunk gyakran halljuk azt a 7:3-as szabályt is miszerint a fogyás 70%-ban az étrendtől és 30%-ban a mozgástól függ. Ez vélhetően igaz is, hiszen fogyni úgynevezett kalóriadeficittel lehet csak hatékonyan, ami lefordítva azt jelenti, hogy kevesebb kalóriát viszünk be, mint amennyit szervezetünk egy nap alatt eléget. Azt is több fehérjéből, viszont kevés gyorsan felszívódó szénhidrátból. Trükk tehát nincs. Vagy mégis?

A fogyni vágyók nagy többsége vesz egy futócipőt, kivált egy kondibérletet és a fent említett kalóriadeficit (150-250 kalóriával kevesebbet eszünk naponta, mint amennyire a szervezetünknek szüksége van) mellett nekilát az edzéseknek. Általában kimerülésig edz, hogy gyorsabb legyen a kalóriaégetés és fogyás. Ami finoman szólva sem jó, hiszen a megnövekedett terhelésre a szervezet igaz minden tartalékát mozgósítja, de ugyanakkor kimeríti energia, vitamin és ásványi anyag raktárait is. Amihez ismételten újabb tápanyagbevitelre van szükség, mellyel kockáztatjuk a napi napi kalória tervünket. Akkor hogyan lehetséges mégis a fogyás?

Az igazság valahol fél úton lehet az egészséges és szükséges mozgás, valamint a megfelelő tápanyagbevitel között. Ilyenkor viszont hosszú folyamat elé nézünk, hogy minden területről lemenjenek a nem kívánatos zsírpárnák. A másik megoldás, ha az előző módszert kiegészítjük olyan alternatív zsírbontó, zsírégető eljárásokkal, melyek lokálisan (toka, has, felkar, combok, fenék stb.) többszörösére tudják fokozni a zsírsavak felszabadulását. És egyébként is azokat a területeket támadják, ahonnét a legnehezebb eltűntetni a felesleget.

És itt lép be a képbe az elektrokozmetika, mely megannyi módszert kínál a fogyni vágyóknak. Gyakran hallunk az ultrahangról, vákuumról, rádiófrekvenciáról, kavitációról és további eljárásokról. Sikerük nagyrészt abban rejlik, hogy lokálisan képesek a zsírsejtek méretét csökkenteni, ezáltal fogyasztani. Mindezt úgy, hogy nincs szükségünk extra megerőltető mozgásra és saját magunk sanyargatására hozzá.

Az ultrahang a sejtmembrán (sejtfal) áteresztőképességének fokozásával segíti a zsírleadást. Mely aztán a vér-, illetve nyirokáramba kerülve eljut a célsejtekhez és ott energiává alakulni, vagy a kiválasztó szervrendszeren keresztül kiürül és távozik a szervezetből a salakanyagokkal együtt. Hasonló elven működik a rádiófrekvencia és a kavitációs ultrahang is. Előbbi a sejtek biokémiai aktivitásának fokozásával, hővel segíti a zsírbontást, addig utóbbi a zsírszövetben létrehozott belső nyomáskülönbség révén kényszeríti a sejteket zsírleadásra.

A felszabadított zsírsavak aztán vákuummasszázzsal, kézi masszázzsal, vagy ingeráramos, interferencia áramos izomtornával kerülhetnek hasznosításra. Míg a vákuum inkább a nyirokáramlás élénkítésével a szervezetből történő kiürülést, addig az izomtorna a felhasználást, azaz az elégetést is segíti.

A zsírbontó folyamatokat speciális hatóanyagokkal támogathatjuk. A koffein célsejtekhez történő eljuttatásával fokozhatjuk a zsírsavak trigliceridből történő felszabadulását, míg az L-Karnitinnel elősegíthetjük azok energiává alakítását. Ha mindkét anyagot egyszerre alkalmazzuk, úgy a folyamatot szinergikusan tudjuk erősíteni.

A fogyás kulcsa tehát nem feltétlenül a kimerülésig történő edzésekben, hanem sokkal inkább a tudatos étrendben, a naponta rendszeresen végzett pihentető mozgásban és a zsírraktárak mobilizálásában rejlik. 

Dani Richard

X

Iratkozz fel Te is az exkluzív ajánlatokra!

Válassz!
Regisztrációs adataim megadásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom az Alveola Kft. Adatkezelési Tájékoztatóját, és hozzájárulok, hogy elérhetőségeimre kedvezményeket és akciókat tartalmazó információt küldjön.

© 2023 Alveola Beauty Services Kft. Minden jog fenntartva • Felhasználási feltételek és jogi nyilatkozat

Az oldal a felhasználói élmény javítása érdekében Cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön elfogadja a Cookie-k fogadását. Ha többet szeretne megtudni, kérjük, tekintse meg adatvédelmi tájékoztatónkat.

OK