Főoldalra
Termék kereső
Válasszon márkát

A MALU WILZ STORY

Malu Wilz sminkesként, testfestőként kezdte. Rövid idő alatt kiemelkedett komoly szakmai tudásával, rátermettségével, agilitásával és azzal a bizonyos hatodik érzékével. Rövid időn belül sminkmesterré és oktatóvá vált, majd megalapította Németország első smink-iskoláját. Megannyi ismert sminkes került ki a Malu Wilz Iskolából. Hirnevét nemcsak iskolája, kozmetikumai, de általa írt könyv is fémjelzi.


Álljon hát itt egy Malu Wilz legenda: 

Egyszer egy ismert TV show felvételén testfestői tudását is be kellett mutatnia. Megkezdődött a műsor, Malu Wilz bemutatta a mellette ülő két modellt, akiket majd "testfest", majd egy beszélgetés kezdődött, sminkről, testfestésről, technikákról, miegyébről. Hosszú-hosszú percek teltek el a műsorból, mire kiderült a nézők számára, hogy az asztalnál ülő két modell -egy férfi és egy nő-  ruhája csak festve van, egyébként teljesen meztelenek.


A Helmuth Baurecht által alapított ARTDECO Gmbh. 1992-ben, az ekkor már nemzetközi hírű sminkmesterrel megállapodva létrehozott egy új márkát, mely az alapító sminkes MALU WILZ nevét viseli mind a mai napig. Malu Wilz folyamatos jelenléte az kozmetikai és sminkiparban az idén részére átadott "A Life of Beauty" díj átadásával lett értékelve, elismerve 40 éves munkásságát a szakmai díjak egyik legmagasabbikával.


© 2010 Minden jog fenntartva, ALVEOLA Beauty-Service|JOG ÉS ADATVÉDELEM|Kapcsolat